Bemutatkozás

    Becsületes nevem Lőrincz Gyula és 45 éves vagyok. Érettségi után, mert mindenáron a "Tengerre magyar" mondás hajtott, a MAHART-nál kezdtem dolgozni, mint matróz. Tengerre ugyan nem jutottam, de folyamra igen. Ahhoz, hogy igazi tengeri medve váljon belőlem, leszolgált katonaidő kellett volna, de én, mint írtam, friss érettségivel jelentkeztem, így még a katonai szolgálat előtt álltam. Így lett belőlem dunai matróz. A tanulóidő a "BUDA" iskolahajó (ma a szárnyashajók pontonjaként látható a Közraktár utcánál, a pesti rakpart déli végénél) fedélzetén hamar elrepült és friss matrózkönyvvel, bocsánat, hajós szolgálati könyvvel a zsebemben megkaptam az első vezénylésemet. A "PETŐFI" gőzhajóra kerültem. 1978-ban már csak két üzemelő gőzhajónk volt, a "PETŐFI" és a "KOSSUTH". Az utóbbi a sétajáratot csinálta Budapesten, a mi hajónk pedig vonaljáratot, Esztergomba. Szép meleg volt a nyár, a lányok gyönyörűek én pedig nagyon fiatal. Élveztem a fiatalság minden előnyét, pedig a munka nem volt könnyű. Reggel 6-kor kezdtünk és este 10-kor végeztünk. Ehhez jött még az éjszakai őrség két órája. A nyár elmúlt, a vonaljáratok leálltak, a személyhajók többsége telelőbe állt. Mi, a "PETŐFI"-vel stéget kötöttünk. Ez ősz végén azzal járt, hogy a hajóállomások pontonjairól a bejáróhidakat ki kellett tenni a partra, a pontonok köteleit kettő kivételével beszedni, aztán egy másik hajó a pontonokat is a telelőhelyre vitte. Már végeztünk szinte az egész esztergomi vonallal, csak  Lupa-sziget volt hátra. Ott is készen lettünk, de ahhoz, hogy hazajöjjünk Pestre fel kellett volna hajózni Szentendréig, hogy megfordulhassunk (alulról hajóztunk be a Szentendrei-Dunába és nem volt elég a hely a rundóhoz. Ne felejtsük el, lapátkerekes gőzhajóval voltunk, nem két gépes motoros hajóval.) Parancsnokunk elhatározta, hogy a lupai kiságba befarolva fordul meg. Nem sikerült, pontosabban megfordultunk ugyan, de a kormánylapát, ami a gőzhajókon messze a far mögé nyúlik, feneket ért és az a hosszú tengely, ami mozgatta és ami a kormánylapáttól felért a felső fedélzetig, súlyosan elgörbült - elcsavarodott. Így, ha a kormányt  teljesen kihajtottuk balra, a kormánylapát még mindig jobbra fordította a hajót. Havaria. Péntek délután, kormányhibával sodródtunk lefelé. Újpest-Megyer magasságában a jobb part mellett sikerült horgonyt vetnünk és rádión hívtunk segítséget. Jött egy vontatóhajó és bevitt minket a Hajójavítóba. A következő héten már a "GYŐR" motoros vontatón folytattuk a Budapest alatti stégek kikötését. Így ért véget az akkor már több mint 60 éves gyönyörű termes gőzös pályája és kezdődött az én hajós pályafutásom. Nem sokkal később a "GYŐR" egyik főgépe, pontosabban a hajócsavar tengelye is tönkrement. Fent, a nagyházban azt mondták, hogy részegek voltunk, pedig nem így volt, de ez aztán sokáig elkísért mindannyiunkat. Én úgynevezett leváltó lettem, ami azt jelentette, hogy nem volt állandó hajóm, mikor - hol ment szabadságra valaki (akkoriban úgy volt, hogy két utat hajóztunk, egyet otthon voltunk) oda helyeztek. Egy lány kedvéért, akit el akartam venni, le is szereltem a MAHART-tól. A hajók, a hajózás szeretete viszont mind a mai napig kísér. Az Index internetes portál egyik fórumán, a "Gőzhajók, hadihajók, hajózás" címűn hasonszőrű barátokra leltem, akikkel 2003-ban megalakítottuk a "Magyar Hajózásért Egyesület"-et. Ennek révén ismét közelebb kerülhettem régi hajóimhoz, sőt segédkezhettem néhányuk megmentésében is. Ez tevékenység időnként kissé körülményes "idővarázslást" tesz szükségessé, mert megnősültem, ha nem is azt a lányt vettem is el, aki miatt anno leszereltem.:-)) Van két gyönyörű gyermekem, akik imádnak hajókázni. Már csak a nejemet kellene megtéríteni és tökéletes lenne a boldogság (na, azért így sem panaszkodhatok!)